A véletlen nem létezik
8. rész
Sajgó emlékek
Csodálkozva és könnyes szemekkel néztem az ajtóban álló alakra. Vajon ez igaz vagy csak beképzelem magamnak!? Az ütés amely a fejemet érte lehet hogy agykárosodást okozott és hallucinálni kezdtem...
-Nick...ez most nem alkalmas....- kezdett bele Lisa dühösen
-Tessék?-szólaltam meg
Lisa sóhajtott egyet majd Nick felé fordult.
-Minek jöttél ide? Mikor legutóbb láttalak egy elég idióta választ adtál a kérdésemre. Most minek jöttél vissza?-kérdezte Lisa
Nick tett egy lépést felém majd megszólalt.
-Csak tudni akartam hogy jól vagy..- nézett rám
Szóval még sem képzeltem be..
-Nick...én azt hiszem..- kezdtem bele de hirtelen megakadt a nyelvem és nem tudtam tovább folytatni. Pedig már annyiszor elterveztem magamban hogy mit fogok neki mondani mikor újra találkozom vele, de most egy hang se jött ki a torkomon..
-Én csak annyit szeretnék mondani hogy sajnálom.- mondta lehajtott fejjel a padlót nézve
Még csak a szemembe sem volt képes nézni.
-Sajnálod? Csak ennyit tudsz mondani?- kérdeztem remegő hanggal
Lisa rám nézett majd megszólalt.
-Akarod hogy kiküldjem?- kérdezte
-Magunkra hagynál Lisa?- néztem rá könnyes szemekkel majd óvatosan megtörültem a szememet és Nickre néztem.
Lisa felsóhajtott majd jelentőségteljesen Nickre nézett és kiment a szobából.
Az ajkamba haraptam majd újra megszólaltam.
-Szóval? Hallgatlak.- mondtam
-Mit akarsz hallani?- kérdezte
-Például hogy mit keresel itt.
-Hozzád jöttem.
-Minek?
-Azért hogy megbizonyosodjak róla hogy jól vagy e?- indult el az ágyam felé majd leült
-Honnan tudtad hogy itt vagyok? 6 év után képes voltál felvenni a telefont?- kérdeztem
-Nem. Nem telefonált senki.- mondta
-Akkor? Nagyon jól tudod hogy nem szeretek ilyen dolgokkal barkobázni.
-Nem emlékszel?
-Mire kellene emlékeznem?
Nick felsóhajtott.
-Mikor Lisa rád talált a lakásán félholtan...- kezdett bele de félbeszakítottam
-Várj egy picit. Szóval te voltál az, aki el látta a sérüléseimet? Vagyis nem képzeltem be azt az egészet? Emlékszem hogy fölém hajoltál és próbáltál szóval tartani, azt mondogattad hogy nem lesz semmi baj. Te voltál az, ugye? De mit kerestél ott?
-Mentős vagyok, ez a dolgom. De akkor nem tudtam hogy hozzád megyek, hogy téged kell hogy úgy mondjam stabil állapotba hoznom. Eléggé kritikus volt az állapotod, én pedig azt hittem nem foglak tudni rendesen ellátni. Mikor megláttam hogy te fekszel ott, én azt hittem meghaltál. Megijedtem, attól féltem hogy nem tudok felülkerekedni ez érzéseimen ami akár az életedbe is kerülhetett volna. Pánikba estem, még soha nem féltem annyira mint akkor.
Meglepetten néztem rá.
-Szóval neked köszönhetem hogy életben maradtam.- mondtam
-Ez a kötelességem.- mondta
-Nick, én sajnálom hogy úgy neked rontottam....- kezdtem bele
-Nem, semmi gond. Megérdemeltem azért amit tettem veled.- hajolt közelebb hozzám és óvatosan megfogta a kezemet
-De miért tűntél el egyik napról a másikra? Akárhányszor hívtalak nem vetted fel a telefont, még vissza sem hívtál. Miért? Haragudtál rám vagy még most is gyűlölsz valami miatt?- kérdeztem
-Nem, nem gyűlöllek, dehogyis...- kezdett bele- Én csak...nem akartam azzal fájdítani a szívemet hogy...
-De ennek semmi értelme..- vágtam bele a szavába
-Lana, egyetemre mentél, én meg ott maradtam San Fransiscóban és eleinte egy autómosóban dolgoztam napi 14 órában. Szerinted mennyire illettem volna bele a te egyetemi életedbe?
-Ugye tudod hogy ez elég rossz kifogás.- mondtam- Te vagy a legjobb barátom. Hiányoztál nekem , szükségem lett volna Rád.
Nick zavartan tekintett rám, majd felsóhajtott.
-De most itt vagyok.- mondta
-Igen.- mosolyodtam el halványan majd óvatosan megsimogattam a fejét- Hogy kerültél ide, New Yorkba? Azt hittem hogy San Fransiscóban vagy a szüleiddel.
-Fél éve költöztem ide, miután apám meghalt.- mondta
Felszisszentem.
-Ne haragudj, bocsánat. Nem tudtam. Részvétem.- mondtam zavartan
-Semmi gond Lana.- mosolyodott el halványan- Lehet hogy szemétség amit mondok de már várható volt. Nagyon leépült, és végül agyvérzésben halt meg. Anyám azt mondta hogy jöjjek New Yorkba hagyjam magam mögött az eddigi életemet és kezdjek egy újat. Így jelentkeztem egy tanfolyamra, hogy mentős legyek.- mosolyodott el
-Amiért hálás vagyok. Mondtam már hogy jól áll az egyenruha?- kérdeztem
Nick felnevetett.
-Köszönöm kicsi Lana.
-Jaj, de rég neveztél így. Már nem vagyunk hat évesek.- mondtam
****
-Hányszor mondjam hogy ne legyél olyan feltűnő. Csak kövesd úgy, hogy ne vegyen észre.- Mike az irodájában ült, és egy férfivel beszélt telefonon.- De most lerakom mert még van egy csomó dolgom. Majd hívj vissza ha van új fejlemény.- nyomta ki a készüléket
Ekkor kopogtak az ajtón.
-Tessék. Szabad.- szólt ki Mike, mire nyílt az ajtó és belépett rajta egy férfi
-Hívattál.- csukta be maga mögött az ajtót
-Igen, így van. Ülj le, beszélnünk kell.- mondta Mike, mire a férfi leült
-Hallgatlak.- helyezte magát kényelembe
-Szóval, te már sokszor segítettél nekem, most is szükségem van rád. Fel kell készülnünk arra, hogy a feleségem esetleg kinyitja a száját és köpni fog a rendőröknek.
-Vagyis egy szilárd alibire van szükséged...
-Igen. Biztos ami biztos. Bár nem hiszem hogy Lana szembe merne szállni velem.- egy gúnyos mosoly ült a szájára - De mint te, az ügyvédem, fel kell készülnöd mindenre ha engem esetleg megvádolnak valamivel.
-Természetesen. Volt hogy cserben hagytalak?!
-Nem, és remélem hogy így is marad ha érted mire gondolok....
A férfi nyelt egyet majd határozottan megszólalt..
-Nem lesz gond. De pontosan mivel is vádolnának meg?
Mike elvigyorodott.
-Amúgy nem értem miért bünteti azt a törvény, ha a férj megleckézteti a feleségét mert nem engedelmeskedett neki. Ez a Közel Keleten nem így megy, ott a nők megkapják a magukét ha nem fogadnak szót...
A férfi furcsán nézett, de végül bólintott.
-Értem. Szóval fizikai erőszakkal vádolnának téged. És mi legyen az alibi? Mondjuk hogy elutaztál üzleti útra?- tette fel a kérdést
-Ez nem is rossz ötlet. De akkor el kell intézned hogy mindenki aki ismer engem ezt igazolja is. Mindenki aki itt dolgozik, vagy aki találkozott velem az elmúlt napokban. Már úgy is kerestek a kórházból de egyszer sem vettem fel, de úgy döntöttem ma meglátogatom a lábadozó feleségemet.
-És ha kérdezik hogy miért nem jöttél rögtön, azt fogod mondani hogy üzleti úton voltál Európában.- mondta a férfi
Mike elvigyorodott.
-Pontosan. Úgyhogy intézkedj, én pedig megyek a virágoshoz egy kiengesztelő virágcsokorért.- állt fel a székéből Mike
-Rendben. Majd hívlak.- mondta a férfi majd felállt és kiment az ajtón
****
Meglepetten nézett kettőnkre.
-Nick? - kérdezte
Alistair ismerte Nicket, elvégre akármilyen ritkán is jött hozzánk, Nick gyerekkorunkban folyton nálunk volt, így a családból mindenki ismerte őt.
-Alistair.- állt fel Nick- Vagy Alistair bácsi?
Alistair elmosolyodott majd kezet fogott Nickel.
-Nem vagyok olyan öreg.- mondta
-Igen, tudom.- válaszolta Nick, majd leült az ágyra
Alistair odaadta a teát majd megkérdezte.
-Te itt? Nagyon rég nem láttalak.- nézett Nickre
-Hát igen... de Lisa nem mondta? - kérdezte Nick
-Mit?
-Nick New Yorkba költözött.- mondtam
-Igen? És mit dolgozol?- kérdezte Alistair
-Hát.. a kórházban....
-Nick mentős lett.- fejezetem be a mondatot
-Igen? Gratulálok. Ahhoz képest hogy kis srác korodban űrhajós akartál lenni..- mondta Alistair
-Az már rég volt, de még nem késő.- mondta Nick
Alistair felnevetett.
- Na haragudjatok de ki kell mennem.- ültem föl mire mindketten megmozdultak.
-Rosszul vagy?- kérdezte Nick
-Nem, csak mosdóba kell mennem.- mondtam
-Kikísérjelek? -kérdezték egyszerre
-Csak segítsetek felvenni a köpenyt.- szólaltam meg fájdalmasan
-Nem kéne mászkálnod...- mondta rosszallóan Nick és megfogta a vállamat majd óvatosan talpra segített.
-Nem vagyok rokkant.- mondtam
Nick segített felvenni a köpenyt én pedig lassan tettem egy lépést előre és meglepődötten tapasztaltam hogy egész könnyen ment. Nem sajgott annyira a hátam..
-Kikísérlek.- mondta Nick
-Nem, nem kell, tényleg. Megy ez egyedül is.Komolyan.- mondtam
-Nem, Lana...- kezdett bele Alistair
-De igen.- indultam az ajtó felé majd vissza néztem- Ti addig beszélgessetek, miattam pedig nem kell aggódni.
Nick megrázta a fejét majd utánam szólt.
-Nem jó ötlet Lana. Még elég labilisan mész.
-De itt vannak a nővérek, és különben sem lesz bajom.- mondtam majd kiléptem az ajtón és végig néztem a folyosón. Eszem be jutott Lisa, nem tudtam hova ment.
Felsóhajtottam majd balra fordultam mikor távolról egy ismerős hangot hallottam. Megdermedtem, a szívem mintha egy pillanatra már nem dobogott volna..
-Jó napot. A feleségemet keresem, Lana Hendersont. Megtudná mondani nekem hogy melyik kórteremben találom?- hallottam a hangját
Zihálni kezdtem, a szemeim kétségbeesetten keresték hogy merre tudnék szaladni, elmenekülni. De ha tudtam volna se sikerült volna elbújnom előle.
Megfordultam és Mike mosolygó tekintetével találtam szembe magam.
Észrevett.
-Szia kicsim. Most már nem kell félned, itt vagyok.- állt előttem egy csokor rózsával, majd közelebb jött és mosolyogva megszólalt.- Hiányoztál! Remélem nincs nagy bajod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése