A véletlen nem létezik 5. rész Lelkiismeretfurdalás

Ügyes vagyok, nem igaz? Már itt is van az 5. rész :) 

 A véletlen nem létezik

5. rész

Lelkiismeret furdalás

Lisával úgy döntöttünk, a mai nap hanyagoljuk Mike csípős beszólásait, és utasításait, különben sem lett volna erőm az irodában üldögélni, míg az anyánk otthon van egyedül, a gyászába mélyedve.
Még aznap haza kellett mennünk, így hát bementem Mike irodájába.
Kopogtam az ajtón, de senki nem szólt ki, mégis hangokat hallottam.
Ki lehet oda bent?
Tudom, nem szabad hallgatózni, de a fülemet az ajtóra  tapasztottam, és egy női hangot véltem hallani.
Gondolkodás nélkül benyitottam, de nem azt láttam amire számítottam.
Az egyik legnevesebb ügyfelünk Samantha ült Mike-kal szemben a székben, és nem az ölében.
Mintha meglepődtem volna.
Mike tekintete rám villant, majd felállt a székéből, és megszólalt.
-Nem tudsz kopogni?- kérdezte
-Én kopogtam, de ezek szerint nem hallottad. Bocsánat.- motyogtam
-Nos...öhm- zavartan Samanthára tekintett, majd rám- Semmi gond, de többször ne forduljon elő.
-Mike..öhm..beszélhetnék veled?- mondtam alig hallhatóan
-Tessék? Éppen egy ügyféllel tárgyalok.
-Sajnálom de mi lenne ha egy kicsit hanyagolnád? Kivételesen miattam?- kérdeztem kicsit ingerülten
Mike dühösen nézett rám, majd a somolygó Samanthára, aki kecsesen felállt, majd a Gucci táskáját a könyökére aggasztva felvette a valószínűleg valódi bundáját, és elindult az ajtó felé.
-Úgy látom most nem alkalmas. Majd máskor..talán.- hátra dobta a haját, majd rákacsintott Mike-ra és kiment.
Mike dühösen felém fordult és becsapta az ajtót.
-Mi a fene volt ez?- kezdett kiabálni
-Ne haragudj..- kezdtem bele
-Van fogalmad arról hogy lehet hogy ez volt az egyetlen alkalmam arra hogy megkössem életem legnagyobb üzletét?- kérdezte dühösen, és megragadta a kezemet
-Gondolom hogy az egyetlen....főleg hogy rád kacsintott.- mondtam
-Te pimaszkodsz velem?- szorította meg erősen a kezemet
-Mike én csak beszélni akartam veled arról hogy....
-Mit akarsz már megint?
-Elengednél engem?
-Honnan?
-Szükségem lenne pár nap szabadságra.
-Szabadságra..
-Igen mert..
-Azért hogy otthon lustálkodj míg én a jövőnket próbálom építeni és keményen dolgozok?
-Nem.
-Ne nézz hülyének. Nem kapsz szabadságot se most, se soha.
-Mike....apám...az imént telefonált anyám, hogy agyvérzése volt és a kórházban meghalt..- mondtam halkan, újra könnyes szemekkel.
Mike furcsán nézett rám.
-Hogy mi van?- kérdezte értetlenül
-Igen, és ezért haza szeretnék menni segíteni anyámnak..elrendezni a temetést..- mondtam
-És a húgod? Ő nem ér rá?- kérdezte közömbösen
Értetlenül néztem rá.
-Ezt meg hogy érted?
- Nem érted?- kérdezte gúnyosan
-Mike te miről beszélsz? A húgom velem jön. Az apánk meghalt. Hol lenne a helyem ha nem a családom mellet.
-Én vagyok a családod.- mondta
-Ő az apám volt. Na nehogy már magyarázkodnom kelljen..- kezdtem bele
-Én meg a férjed vagyok.- mondta
-Én ezt nem hallgatom tovább....- hátat fordítottam neki, mire megragadta a kezemet, és vadul magához vont.
-Nem mész sehova.- mondta
-De megyek.- mondtam
Annyira lehetetlenek tartottam azt, hogy létezik olyan ember, aki ennyire tesz arra hogy hogyan, miképpen és mennyire meg tudja bántani az embereket, a hozzá tartozóit. Hogy képes tükörbe nézni minden nap ezzel az arccal? Nem csak hogy kegyetlen, de nincsenek érzései sem. Nem ismeri a szeretetet, a megértést, a támogatást, a gyászt. És én hogy voltam képes egy ilyen emberhez hozzá menni?
-Nem mész sehova míg én azt nem mondom.- sziszegte a fülembe
-De megyek. Eressz el.- mondtam
-Hogy merészelsz?- emelte fel a kezét, mire hirtelen kinyílt az ajtó, és belépett rajta Lisa
-Hozzá ne merj nyúlni te mocskos állat.- mondta
-Lisa....- Mike hangja kemény volt- Te meg mit keresel itt? Nem tudsz kopogni? Épp a feleségemmel beszélek..négyszemközt.- nézett rám jelentőségteljesen, majd megszorította a kezemet
-Épp kirugatom magamat és a nővéremet is.- fogta meg a kezemet és közelebb húzott magához
-Mit képzelsz? Mit csinálsz?- kérdezte
-Mi most elmegyünk, és ha jót akarsz magadnak, távol tartod magadat Tőlem és a nővéremtől.- mondta Lisa
Mike felnevetett.
-Fogalmad sincs mibe keveredtél.- mondta egy gúnyos önimádó mosollyal az arcán
-Dehogynem.- vágott vissza Lisa- Tönkre teszlek téged.- mondta, majd velem karöltve kisétált az irodából, jól becsapva maga mögött az ajtót

****

Mikor megérkeztünk San Fransiscóba egy limuzin várt bennünket a reptéren.
-Minek ez a felhajtás?- morogta Lisa, majd megtörülte a szemét
-Ki küldte? Nem hiszem hogy anya olyan állapotban lenne hogy limót küld a lányainak.- mondtam, miközben a sofőr a csomagjainkat pakolta a kocsiba
-Nem is nagyon érdekel.- mondta Lisa
Ránéztem, majd magamhoz öleltem és próbáltam kicsit megnyugtatni.
Miután kijöttünk az irodából, Lisa egyre idegesebb lett, nem volt elég apa halála még Mike-kal is szembe kellett néznie.
Ő a legkisebb a családban, mégis ő az aki a legtöbbet teszi értem, pedig ez az én feladatom  volna hogy megvédjem a kishúgomat....
-Gyere, szálljunk be.- adtam egy puszit a fejére, majd beültünk a limuzinba
20 perc alatt beértünk a belvárosba, majd anyáék háza elé. A sofőr kipakolt a csomagtartóból, majd óvatosan benyitottunk az óriási faajtón.
A hall üres volt, szinte kongott, mintha az egész ház kihalt lett volna.
A sofőr letette a csomagjainkat, majd kiment, és becsukta maga mögött az ajtót.
Hirtelen egy ismerős arc bukkant fel a konyhából jövet..
-Aliastair  bácsi?- kérdeztük egyszerre Lisával
-Sziasztok drágáim.- mosolyodott el halványan
Lisa elindult felé, majd átölelte.
- Mikor érkeztél?- kérdezte Lisa, mikor engedett az öleléséből
-Rögtön repülőre szálltam mikor anyátok felhívott. De amúgy 20 perccel előttetek érkeztem. Én küldtem elétek a limuzint is.- mondta
-Igen?- indultam felé- És hogy van?- kérdeztem
-Szerinted?
Alistair magas és őszülő pasas volt, tipikus öltönyös, a kezében egy pohár whiskyvel. Nem sokat láttam gyermekkoromban sem, pedig apámmal nagyon jóban voltak, elvégre a  bátyja volt. Évente talán egyszer láttam, karácsonykor, amikor a kezembe nyomott valami emlékezetesen becsomagolt ajándékot. Kedveltem, de nem ismertem igazán, így rosszat se tudtam róla mondani.
-Igen, tudom. Szia.- öleltem át
-Hogy vagytok? Na jó, azok után ami történt inkább nem kérdezem. Ne haragudjatok.- mondta
-Semmi gond.- vágta rá Lisa- Megyek, megnézem anyát.- mondta, majd el is tűnt Alistair mögött.
-Öhmm... tudom hogy nem nagyon ismersz engem Lana, de szeretném részvétemet nyilvánítani apád miatt. Én csak a testvére voltam, de biztos vagyok benne hogy téged nagyobb veszteség ért.- mondta
-A baj az, hogy én nem is nagyon beszéltem vele. Lelkiismeret furdalásom van miatta.- mondtam
-Biztos vagyok benne hogy nem a te hibád volt.- mondta- Apád mindig is olyan volt aki nem tudja kifejezni az érzelmeit, pedig hidd el hogy nagyon szeretett benneteket.- mondta
-Igen tudom.- sóhajtottam fel- Most megyek, megnézem én is anyát.- indultam a konyha felé
Mikor anyám meglátott, még jobban sírni kezdett amitől nekem is kicsordult a könnyem. Próbáltam erős maradni az ő kedvéért, elvégre ahogy láttam, máris meggyűlt a baja az alkohollal. Szorosan magához húzott, és nem engedett, míg szó szerint álomba sírta magát.
Lisa és én próbáltuk elintézni a dolgokat apánk temetésével kapcsolatban, mikor Alistair szólt, hogy már mindent elintézett és két nap múlva lesz a szertartás. Biztos voltam abban, hogy anyánk nem lett volna képes mindent elintézni.
Késő este elmerengtem azon, hogy vajon mi lesz ezek után, a családunk széthullik, Lisa sem lesz képes újra a családi házba jönni....amint ez a gondolat átsuhant az agyamon, rögtön elhessegettem és próbáltam elaludni, elvégre már fél kettő is elmúlt.
Reggel, mint ahogy gondoltam, a húgom már fenn volt és csöndesen iszogatta a tejes kávéját. Mikor beléptem a konyhába, hirtelen megtörülte az arcát, és szipogott egyet, majd megszólalt.
-Szia Lana.- mondta
-Szia.- köszöntem halkan, majd öntöttem egy kis kávét, és belekortyoltam
-Hogy aludtál?
-Sehogy.
-Látszik.- morogta
-Köszi. Rajtad is.- sóhajtottam fel
Lisa felhorkant, majd felállt és odajött hozzám.
-Anya felkelt már?- kérdeztem
-Még nem. De addig jó míg alszik.
-Ez igaz. És Alistair?
-Még elintéz egy két dolgot a temetéssel kapcsolatban.- motyogta
Bólintottam, majd leraktam a poharamat a mosogatóhoz, és kimentem a konyhából. Tudtam hogy jobb ha nem hozok fel dolgokat Lisának erről az egészről, sőt inkább mindenről, ami mostanság történt.
Szinte egész nap a szobában voltam, lentről se hallottam hangokat, néha egy két ajtócsapkodást vagy üvegcsörömpölést a konyhából. Se anya se Lisa hangját nem hallottam.
Este előkészítettem a ruhámat, majd korán lefürödtem és lefeküdtem aludni.
Kipihentnek akartam tűnni.     

****

-Lana, gyere már!- hallottam Lisa hangját
Kinyitottam a szememet.
-Lisa?- motyogtam
A szobaajtó csukva volt, és ahogy láttam már felkelt a nap.
-Lana, gyere már.- hallottam újra a húgom hangját
Kikeltem az ágyamból, majd kinyitottam az ajtót.
-Na végre. Még nem vagy kész? Fél óra múlva megyünk.
-Hova?
-Szeretnék venni valami olyasmit amivel kiengesztelhetem anyát.- mondta
-Hogy mi van?- kérdeztem
-Nem hallottad?
-Lisa, mi van?
-Anya haragszik ránk...
-Mi? Dehogy...miért gondolod ezt? Ne mondj ilyeneket.
-De mondok, mert igazam van....- könnybe lábadtak a szemei, majd szinte rám borult és zokogni kezdett.
-Lisa...-kezdtem bele
-Annyira hiányzik...- zokogott
-Nekem is kicsim, nekem is..-simogattam meg a fejét
-Miért történik ez velünk?
-Nem tudom.- felsóhajtottam, majd lehunytam a szememet....